Új AdWords interface: egyeseknek 30 napon belül váltás

Egy Webmaster World fórum topicban is olvasható, hogy a Google kiértesített néhány hirdetőt, hogy 30 napon belül akár tetszik, akár nem, az új AdWords interface-t kell használniuk. Vannak, akik szeretik, a tesztelők körének bővítésével azonban egyre többen bírálják is.

Egyre közelebb az új felület szélesebb bevezetése

Ahogy telik az idő, egyre több hirdető kaphatott hozzáférést az új AdWords interface-hez. Ahogy az több blog bejegyzésben is olvasható, számos hirdető 30 napon belül nem hogy választhat az új és a mostani kezelő felület között, hanem mindenképpen az új felületet kell használnia. Erről e-mailben kaptak értesítést.

A kényszerített csere jelzi, hogy egyre közeleg az új felület széles körű debütációja, amikor valószínűleg egy rövid átmeneti időszak után végleg nyugdíjba küldik a most is használatos verziót.

Jó is meg nem is

Bár az új felület az eddig megjelent képek és videók alapján érdekes és hasznos új funkciókat tartalmaz, átláthatóbb navigációt tesz lehetővé, sokaknak negatív tapasztalataik is vannak bőséggel. A legtöbbet felmerülő probléma az új felület lassúsága. Bár még nem volt alkalmam kipróbálni, szerintem itt mindenképpen érdemes figyelembe venni a kampányok méreteit, a kulcsszó listák hosszát, ezek letöltése időigényes is lehet még akkor is, ha a ma már elvárható AJAX kérések segítségével dolgoznak.

Olyan panaszokkal is találkozhatunk, hogy az új felület szélesebb, mint a böngésző ablaka. Ilyenkor a jobbra-balra görgetést is használni kell, ha az ember minden oszlopot meg szeretne nézni. Egy weboldal esetében elvárható, hogy úgy alakítsák ki, hogy azt ne kelljen, legfeljebb függőleges irányban görgetni, azonban itt egy olyan adminisztrációs felületről van szó, ahol számos oszlop megjeleníthető.

Hölgyek és Urak, Kedves Hirdetők: tessék tudomásul venni, hogy ez nem egy webáruház vagy céges oldal, itt komoly táblázatokkal tudunk dolgozni, vegyük a fáradtságot és növeljük meg a képernyő felbontását a manapság alapnak számító 1024×768-nál nagyobbra! Ez van, ezt szerintem el kell fogadni! Aki az AdWords Editort használja, az amúgy is megszokhatta, hogy vagy görget oldal irányba is vagy növel a monitor felbontásán (esetleg kevesebb oszlopot jelenít meg)

AdWords Editor “web edition”

Amikor elkezdték feljeszteni az új felületet, lényegében teljes mértékben szakítottak a mostani interface működésével, koncepciójával és a sokak által használt AdWords Editor felületét igyekeztek minél jobban webre átvinni. Hogy ez mennyire sikerült, az hamarosan kiderülhet mindenki számára. Bár néhány ismert hibát még javítani kell és fejleszteni kell néhány funkción, az új felületre történő kényszerített átállítás jelzi, hogy talán nem is olyan soká mindenki számára elérhető lesz az új interface teljes fegyvertára.

Akik kíváncsiak az újdonságokra, mindenképpen látogassanak el az új interface weboldalára, ahol nem csak videó bemutatókat nézhetünk meg, de PDF-ben letölthetünk egy brossúrát is.

Megosztás:
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • Facebook
  • iWiW
  • MySpace
  • Tumblr
  • Netvibes
  • LinkedIn
  • Digg
  • del.icio.us
  • Propeller
  • Live
  • Suggest to Techmeme via Twitter
  • Slashdot
  • Print
  • Add to favorites
  • email
  • PDF

Kapcsolódó bejegyzések

Egy visszajelzés to “Új AdWords interface: egyeseknek 30 napon belül váltás”

  1. Új AdWords interface: mindenkinek elérhető | DuracellTomi Google blogja szerint:

    2009. június 12. 05:51

    [...] az új AdWords felület háza táján. Nemrég sok hirdetőt e-mailben értesítettek arról, hogy 30 napon  belül mindenképpen átállítják őket az új felületre, mostantól azonban bárki kipróbálhatja az új felület lehetőségeit, megismerkedhet az új [...]


Szólj hozzá Te is!