Még hosszabb címsor az AdWords hirdetésekben
Címkék: AdWords, Google, hirdetési szöveg
Nagyon úgy tűnik, hogy amikor a hirdetés első sorát a címsor mellett jeleníti meg az AdWords annak folytatásaként, már nem csak az első sort használja fel, hanem a második sort is:
Korábban már írtam arról, hogy ha egy hirdetési szöveg első sorát mondatvégi írásjellel zárunk, akkor ennek hatására a kereső találati listáján a felső, kiemelt sávban ez a sor a címsor folytatásaként jelenik meg, megnövelve ezzel lényegében a címsor hosszát.
Gyanús volt már egy ideje, de most leszámoltam, a fenti hirdetési szövegben bizony 43 karakter van a kötőjel után a szóközökkel és ponttal együtt. Mivel a hirdetés szövegének két sora egyenként maximum 35 karakter lehet, ezért itt arról van gondolom szó, hogy ha a mondatvégi írásjel a második sorban jelenik meg, akkor a címsor mellé kerül az első sor, valamint a második sor a mondatvégi jelig (pont, felkiáltójel, kérdőjel).
Ennek is nyilván van egy limitje, az eddig tesztjeim alapján ez valahol annál a 68 karakternél van, amit a domain név címsorban történő megjelenítésénél említettek.






kisvirag szerint:
2011. június 14. 11:26Ezt már én is tapasztaltam korábban, és nem tudtam hova tenni, hogy mitől lehet, mivel akkor csak egy konkrét hirdetésnél tudtam ezt előcsalni.
Nem tudom,hogy jó-e ez, vagy hova vezet.
Az ilyen típusú hirdetéseinket egytől egyig átírtuk első sorvégis pontosra, aztán most a végén itt kiderül, hogy “kár” volt, mert amik voltak is tudnak majd ilyet produkálni…
DuracellTomi szerint:
2011. június 14. 11:31Igen, bennem is ilyen érzést keltett.
Órákat, esetleg napokat melózik az ember, hogy kihasználjon minél több mindent, amit a konkurens hirdetők nem, aztán ilyenkor úgy érzem, tölthettem volna mással is az időt
Extra hosszú címsor és leírás AdWords hirdetésben - DuracellTomi Google AdWords blogja szerint:
2011. június 24. 19:59[...] róla, hogy úgy tapasztaltam, a korábban bevezetett hosszabb címsor az AdWords hirdetésekben elcsíphet még egy-két szót a hirdetés második sorából [...]